2013. július 11., csütörtök

37.fejezet (1.évad utolsó része)

Kedves olvasóim! 
Megjött a legújabb rész! Tudom nem lett valami hosszú, de az első évad befejezésének tökéletes. Oldalt kiraktam egy szavazást, hogy legyen-e második évad vagy ne. Kíváncsi vagyok, mert ha igen lesz, akkor a történetbeli szereplőknek fordulni fog az életük. Lesznek bonyodalmak, régi-új szerelmek, de leginkább tragikus végek. Ha kíváncsiak vagytok a második évadra, akkor szavazzatok!

                                      Will vs Niall

Reggel két meleg kar közt ébredtem. Átfordultam a másik oldalamra, így szembe kerültem Willel.
- Jó reggelt! - mosolyogtam a mellettem fekvő fiúra.
- Most már jó. - vigyorgott pimaszul.
- Őszintén megvallva egy cafka vagyok, mert megcsaltam a barátomat, de a legdurvább az egészben, hogy nem bánom. - sütöttem le a szemeimet.
- Hé nem vagy cafka...csak már nem szereted. - mondta Will, miközben végigsimított az arcomon, majd az arca közeledni kezdett az enyémhez végül megcsókolt, amit én szívesen viszonoztam. Felültem a csípőjére, majd úgy folytattuk a csókcsatánk, miközben két kezemmel beletúrtam barna hajába. Levegő hiány miatt elváltak ajkaink, de a szememet nem nyitottam ki, hagytam had járjon át ez a bűvös érzés, amit Will vált ki belőlem. Épp megint egymás ajkainak estünk volna, de csöngettek, ezért William felállt felhúzott egy alsót és kiment a szobából. Kimásztam az ágyból és megkerestem Will ingét, majd felvettem és én is utána mentem. Hogy miért az ő fölsőjét vettem fel? Mert érezni akartam az illatát. Megálltam az előszoba előtt és bal oldalammal nekidőltem a falnak.
- Will édes jössz? - kérdeztem szexi hangon. Amint hátranézett egy pimasz vigyor került az arcára, majd visszafordult. Az ajtó másik oldalán álló fiú is idenézett, majd egy kaján vigyor kíséretében visszanézett Willre.
- Boccs tesó ha zavartam, majd máskor megbeszéljük. - mondta a pasi Willnek, majd már el is ment. William idejött hozzám, majd két kezét a derekamra csúsztatta, míg én a nyakához felvezettem a karjaimat. Pár csókot váltottunk egymással, majd bementünk a konyhába és megreggeliztünk. Sokat hülyéskedtünk és nevetgéltünk, ami nagyon jól esett mivel mostanság nemigen éreztem jól magam.
- Mit csináljunk? Mit szeretnél? - kérdezte, miközben rákönyökölt a pultra.
- Szeretnélek jobban megismerni. - mosolyogtam angyalian.
- Akkor menj be a nappaliba mindjárt jövök. - mondta, mire én bementem az említett helyiségbe, addig ő valamit matatott a konyhában. Két perc után eperrel és csokival jött be, majd leült a kanapéra. Én is helyet foglaltam csak elfeküdtem és a fejemet Will ölébe hajtottam. Miközben beszélgettünk megettük a csokis epreket, amik nagyon finomak voltak. Sokkal jobban megismertem, már elég sok mindent tudok róla, ami eléggé meglepő, mivel még csak két napja ismerem. Észre sem vettem, hogy átbeszéltük az egész napot.
- Nézd naplemente! - szólaltam meg kislányos hangon. Egyből felpattantam, majd kirohantam a teraszra. Hallottam ahogyan Will felnevet, de nem érdekelt, mert elmerültem a gyönyörű naplementében.
- Ennyire szereted a naplementét? - suttogta a fülembe, miután hátulról átölelt. Testünk szorosan simult egymáshoz, emiatt a szívem százszor gyorsabban vert, a fülemben már szinte dübörgött a vér, a pillangók a hasamban pedig heves csapkodásba kezdtek.
- Imádom. - mosolyogtam magam elé. Még egy kis ideig kint ácsorogtunk és élveztük a csöndet, a nyugalmat és egymást. Egy olyan öt perc után bementünk a nappaliba tévézni.
- Hol van a fürdőszoba? - kérdeztem Will felé fordulva.
- Fent egyenes a legvégén jobbra. - magyarázta. Felálltam a kanapéról, majd elindultam, de Will megfogta a csuklóm.
- Mehetek én is? - kérdezte majd egy szexi mosolyt villantott. Vigyorogva bólintottam, mire ő is felállt és felmentünk.
Három napja már itt dekkolok Willnél, de ha jól látom nem zavarja. Ez a három nap számomra csodálatos volt. Nagyon jól éreztem magam, csak egy gond van. Mit tegyek? Melyiket válasszam? Will vs Niall? Niall vs Will? Ezen kattog az agyam folyamatosan. Mindkettejükkel jól érzem magam, de nem tarthatok két vasat a tűzre... Segítenie kéne valakinek. De kinek?...Barbi, hát persze!
- Döntésre jutottál? - kérdezte Will miközben rám emelte a tekintetét. Megráztam a fejem miközben öltözködni kezdtem.
- De tudom, hogy ki segíthet. - mosolyodtam el. Miután rendbe szedtem magam egy forró csókkal elbúcsúztam Willtől, majd a zsebemből előszedtem a törött telefonom. Bekapcsoltam, de volt rajta 23 nem fogadott hívás és 2 üzenet Samtől és Susantól. Nem érdekelt örültem, hogy legalább tudtam használni a telefonomat. Csak egy sms-t írtam, de az is tömör lényegre törő volt. "SOS! 10 perc múlva a parkban! Pussz Lisi" A mobilomat elraktam a zsebembe, majd elindultam a parkba. Kb egy tíz perc alatt oda is értem, de Barbit sehol sem láttam. Egy két perc múlva megláttam, amint kipattan Harry kocsijából, de szerencsére Hazza nem volt vele. Idejött hozzám, majd szorosan átöleltük egymást, mintha ezer éve nem találkoztunk volna. Leültünk az egyik padra, majd Barbi mesélni kezdett valami új cuki kismama ruháról.
- Barbi! Nekem most tényleg hatalmas problémám van! - szóltam barátnőmre, aki kíváncsian fürkészte az arcomat. - Kérlek ne akadj ki! Ígérd meg!
- Ígérem! - mondta miközben a szívére rakta a bal kezét.
- Megcsaltam Niallt. - mondtam, mire Barbinak elkerekedtek a szemei.
- Mond hogy ez csak egy rossz vicc! - szólalt meg barátnőm kétségbeesetten. Megráztam a fejem, majd elmondtam az egész sztorit, hogy mi történt.
- Tudom, hogy egy cafka vagyok, de a legdurvább az, hogy nem bánom... És amikor Will hozzámér, akkor a szívem hevesen dobog és a gyomromban előjönnek a pillangók. Nekem tetszik Will. - lesütöttem a szemem, majd vártam, hogy Barbi mit szól. Egy kis csönd után megszólalt.
- És hogy néz ki? Mennyire helyes? - kérdezte mosolyogva.
- Mi? - értetlenkedtem.
- Most miért vagy kibukva? Niall is egy hétköznapi srác, csak annyi, hogy híres. - mondta unottan Barbara.
- De nem tudok dönteni... Will vs Niall. Niallt is szeretem, de nem akkora intenzitással, mint régebben. Will...Will pedig tetszik nekem, nagyon. - öntöttem ki a szívemet.
- Figyelj én ebben nem dönthetek, neked kell tudnod, hogy mi a legjobb neked. Gondold végig mindkettőjükkel, hogy milyen életet élnél és amelyik jobban tetszik azt válaszd. Hallgass a szívedre! - mondta, mire hatalmas gondolkozásba kezdtem. - Eldöntötted? - kérdezte kíváncsisággal a hangjában. Bólintottam, mire felálltunk és elindultunk. A tekintetemből pontosan kivette, hogy kit választottam. Beültünk az autóba, majd Barbi beindította és elindultunk. Az út csöndben telt, de semelyikünket nem érdekelte, mert el voltunk foglalva a gondolatainkkal. Melyiket válasszam? Hisz Will annyira aranyos, kedves és páratlanul illedelmes és vicces. De Niallel ezt nem tehetem meg hiszen nagyon rendes fiú és összetörne. Ki lenne a megfelelő? Barbi tanácsát megfogadva a szívemre hallgattam. Gyorsan odaértünk az 1D házhoz, majd Barbi leparkolt, ezért kiszálltunk és elindultunk a bejárathoz. Vettem egy mély levegőt, majd kopogtattam. Zayn nyitott ajtót, kinek csak egy mosollyal köszöntem, majd bementünk. Mindenki a nappaliban volt és tévézett szokás szerint, így oda mentünk.
- Niall beszélhetnénk négy szem közt? - kérdeztem össze vissza habogva a szavak között, miközben az ujjaimat folyamatosan tördeltem. Bólintott, majd felmentünk a szöszi szobájába. Leültünk az ágyra, majd Niall fürkésző tekintetével találkoztam.
- Kérlek hallgass végig! Miután elmondom, hogy mi történt egy ribancnak fogsz tartani, amit teljesen megértek. Az a lényeg, hogy megcsaltalak és így ez a kapcsolat nem fog működni. Nagyon sok a hullámvölgy amit én már nem bírok. Sajnálom! - mondtam a könnyeimmel küszködve. Amint elhadartam a mondandóm, sírva lerohantam a lépcsőn. A nappali mellett is el kellett mennem, így a többiek kérdő tekintetével találkozhattam. - Sajnálom! - mondtam nekik is sírva, majd kirohantam a házból. A lábaim egymás után szedtem és csak futottam. Végül elértem ahhoz a házhoz, ahol menedéket találhatok. Csöngettem, de még mindig nem nyitotta ki az ajtót.
- Edward kérlek nyisd ki! - üvöltöttem kétségbeesve, mire nyílt az ajtó. Az ajtóban Ed jelent meg kérdő tekintettel. Könnyezve mentem be a házába, majd leültem a kanapéra.
- Mi történt Li? - kérdezte Edward miközben átölelt.
- Szakítottam Niallel. - szipogtam a mellkasába. Eltolt magától, majd egy elég érdekes fejet vágott, miközben rám nézett, amitől felkuncogtam. Elmeséltem neki a történteket, mire még érdekesebb fejet vágott. - Ne nézz így rám! - mondtam nevetve miközben a kezemet az arca elé raktam.
- Hogy, így? - kérdezte vigyorogva, miközben bekancsalított. Még jobban felnevettem, mire Ed még viccesebb fejeket vágott. - Szóval akkor mi történt? - kérdezte érdeklődve. Elkezdtem mesélni a hosszúnak mondható sztorit, miközben a könnyek megint kibuggyantak a szemeim közül.


A könnyeimet törölgetem, miközben Will hátulról átölelt és énekelt nekem. A hangja melegséggel töltött meg, miközben kezdtem lenyugodni. Willt választottam. Lehet hogy nem ez volt a helyes, de a szívem ezt súgta, hogy nekem ez lesz a legjobb. Niallel egy hullámzó kapcsolatom volt, de attól függetlenül nagyon szerettem. Mindkettőjüket szeretem, de Will nagyobb hatással van rám mint Niall. Nem tudom ezek után mi lesz, de remélem, hogy mindketten tovább tudunk lépni és egy boldog élhetet élhetünk.Hosszasan megcsókoltam szerelmem, mire csókunkba belemosolygott. 

- Minden rendben lesz! - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Szemeim nehezedni kezdtek, majd mosolyogva, két őrző védő kar között mély álomba merültem.

2 megjegyzés:

  1. Neeeeee! Nem teheted ezt velem! Miért? Miért pont ő? Klassz vagy mondhatom... legalább leírtad volna, hogy Niall, hogyan viszonyult a dologhoz... ezért kérek 2. évadot!

    VálaszTörlés
  2. Szia! Én nem kérem, hanem követelem a 2. évadot :D Elképesztően ezek a fordulatok :) volna egy díjam a számodra :) http://www.1dlovestorywithemily.blogspot.hu/2013/07/3dij.html várom a folytatást :D

    VálaszTörlés