32.fejezet

Várom a véleményeteket! Kérlek komizzatok!!/tisztelet a kivételnek/:) Nem sokára jön az új rész! Puszi RR

                                          Anyáról?

Reggel mikor felkeltem, nem találtam magam mellett a lovagom. Gyorsan felöltöztem és elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet, majd lementem a konyhába, ahol 3 cetli várt. Na szép, mindenki itt hagyott. Megfogtam mind, majd olvasni kezdtem. 
"Drága Lisikém!
Elmentem nagy bevásárlásra Sammel, csak késő délután érünk haza. Jó szórakozást! Puszil: Susan"
"Húgicám!
Elmentem Joshhoz a bárba, remélem hamar kibékültök.:) Érezd jól magad! Ölel: Macario"
"Szépségem!
Sajnálom, de el kellett menni egy próbára, ne haragudj! Ha van kedved gyere és hallgass meg minket. Tudom, hogy úgy is eljössz, ezért szólók az őröknek, hogy engedjenek be.:) Várlak! Csókol: A szőke herceged"
Amint az utolsót is elolvastam, tudtam, hogy hova megyek. A házból kilépve, megcsapott a londoni friss levegő, ami néhol a hajamba kapott. Egy hatalmasat szippantottam az oxigénből, majd felpattantam a motoromra és elindultam a stúdió felé. Gyorsan odaértem, majd odasétáltam a két nagy böhöm fickóhoz.
- Elisabeth Mason. - mondtam a nevem, mire az egyik hapsi mutatta, hogy kövessem. Egy ajtóhoz értünk, majd mutatta, hogy menjek be és távozott. Kinyitottam az ajtót, így megláttam amint az öt fiú énekel. Azonnal rám kapták a tekintetüket és elmosolyodtak. Odaálltam az üvegablak elé és hallgatni kezdtem őket.
- Üdvözlöm, biztos te vagy Elisabeth. Paul Higgins vagyok, a fiúk menedzsere. - nyújtott nekem kezet egy negyvenes éveiben járó férfi.
- Igen, de csak Lisi. Meséltek magáról a fiúk. - mosolyogtam rá, majd kezet ráztunk.
- Nyugodtan tegezz. - szólalt meg mosolyogva. Bólintottam, majd tekintetem ismételten a fiúkra szegeztem. - Amióta együtt vagytok, sokkal boldogabb. - utalt Niallre. Elvigyorodtam a mondat hallatán, de nem válaszoltam.
Egy fél óra után véget ért a próba és mindenki elindult haza.
- Jössz? - kérdezte Niall mikor már csak ketten voltunk a terembe.
- Mindjárt. Menj előre nyugodtan. - mondtam mire kiment. Odasétáltam a zongorához és az ujjaim végig húztam a fekete és fehér billentyűkön. Leültem a hangszer elé és játszani kezdtem. A kedvenc számomat kezdtem el zongorázni és énekelni. Igen, énekelni. Senki sem tudja, hogy tudok, még Josh vagy Barbi se. Egyedül anya tudta... Az éneklés közben minden gondolatom elszállt, csak a zenére figyeltem. Mikor a hangomat kieresztettem, az...az eszméletlenül jó volt. Régen anya felvett egy ének tanárt, aki segített tökéletesíteni a hangomat. Felszabadult lettem, ami segített a minden napjaimon. A hangom elhalkult és ujjaimmal még utoljára lenyomtam pár billentyűt levezetésnek. Hirtelen lassú egyben erős tapsot véltem felfedezni a hátam mögött. Azonnal odakaptam a tekintetem és megnyugodva fújtam ki a levegőt, hogy nem a fiúk.
- Fantasztikus hangod van. Nem gondoltál még rá, hogy énekes legyél? - kérdezte, miközben közeledni kezdett.
- Nekem ez csak egy hobbi. - válaszoltam olyan semmilyen stílusban.
- És szeretnél énekes lenni? - szólalt meg Paul.
- Nem. De szeretnék tőled segítséget kérni. - néztem rá angyalian.
- Mond, miben állhatok szolgálatodra? - kérdezte és leült mellém. Elmondtam neki a tervemet, amiben szíves örömest segít. Megbeszéltük a részleteket, majd én is elindultam haza.

~Pár hónap múlva~

Pontosan holnap leszünk együtt Niallel hat hónapja. Nagyon várom, mert egy meglepetéssel készültem neki. Még Paul segített benne, amiért nagyon hálás vagyok neki. Abban segített, hogy a hangom tökéletes legyen, ugyanis a lovagomnak az lesz a meglepetés, hogy énekelni fogok neki, ezzel elárulva hogy tudok énekelni. Most is itt ülök a terembe és feléneklem a dalom, amit már századjára rontok el.
- Lisi mi történt? Hisz tegnap még tökéletesen ment. - szólalt meg Paul, miután leállított.
- Nem tudom. Lehet azért mert izgulok. - mondtam, miután egy nagyot sóhajtottam. A folyosóról hangok szűrődtek be amik nagyon ismerősek voltak. Kikerekedett szemekkel néztem Paulra, aki ugyanazzal az ábrázattal tekintett rám, mint én rá. Gyorsan felkaptam minden cuccom és a hátsó kijárathoz rohantam, majd szélsebesen elhagytam a termet. Még pont időben, mert mikor becsuktam az ajtót a fiúk a másikat, pont akkor nyitották ki. Kifújtam az eddig bent tartott levegőmet, majd szép lassan és nyugisan hazafelé vettem az irányt, de előtte még küldtem egy sms-t Paulnak, hogy holnap reggel megyek. Felpattantam a motoromra, majd kb. tíz perc múlva otthon lehettem. A kabátom felakasztottam, majd a nappaliban levágódtam Macario mellé. Hogy Rio miért van még itt? Mert Susan és Sam összejöttek ezért a nagynéném ideköltözött, míg Macario hol Nápolyban, hol Londonban lakik. Most éppen itt Londonban van, aminek örülök, mert Joshsal még mindig nem békültünk ki és szerintem nem is fogunk, amit nem sajnálok, mert megváltozott és már nem az a régi bátyó, akit szerettem és védtem.
- Hogy ment? - kérdezte Rio. Csak neki mondtam el, hogy mi a tervem.
- Szarul. Folyamatosan elrontottam. - szomorodtam el. Amint ezt meglátta, egyből magához húzott és jó szorosan megölelt. Amint eltávolodtunk felállt és felment az emeletre. Ebbe meg mi ütött? Miért rohant el? Pár másodperc múlva dübörgést hallottam a lépcső felől, így egyből oda néztem.
- Gyere húgi, megyünk gördeszkázni. - nyomta a kezembe a deszkám. Mosolyogva felpattantam a kanapéról és kimentünk az utcára. Ez alatt az idő alatt amióta itt van, megtanítottam deszkázni és nagyon jól megy neki. Nagyon gyorsan megtanult trükköket is csinálni, amiért mérhetetlenül büszke vagyok rá. A gördeszka pálya felé vettük az irányt, közben persze versenyeztünk, hogy ki ér oda hamarabb. Persze, hogy én nyertem, hisz én vagyok jobb. Na jó ez nagyon egoistán hangzott, de én nem vagyok tökéletes, mivel hiányzik belőlem a hiba.
- Nyertem! - kiáltottam fel és kinyújtottam a nyelvem Riora.
- De gyerekes vagy! - horkantott fel. Mintha ő jobb lenne, úgy mondta. Chh...
- Mintha te nem lennél az! - vágtam vissza mérgesen, mivel ez azért szarul esett amit mondott.
- Mert nem is vagyok, veled ellentétben! - szólalt meg bunkó hangnemben.
- Ezt meg hogy érted?!
- Úgy hogy már elegem van belőled! - na jó, ez volt az utolsó csepp a pohárba. Felhorkantottam, majd fogtam magam és elgurultam a deszkámon. Mit képzel ez magáról?! Mintha ő nem szokott volna olyan dolgokat csinálni ami gyerekes! Ugyan kérlek! Ő még sokkal gyerekesebb szokott lenni mint én! És ezt nem csak én állítom így, hanem Susan és Sam is így gondolja. Felháborodottan mentem végig az utcákon, aminek meg is lett az oka, mert majd nem elcsaptak. Viszont én közlekedtem helyesen. Amikor majd nem elütött, hirtelen lefékezett, aminek hála épségben vagyok. Dühösen az autóra csaptam, majd beszóltam.
- Nem tudsz figyelni te barom?! Majd nem elcsaptál te seggfej! - na jó talán a seggfejt már nem kellett volna, mert egy kicsit durva voltam. A kocsi ajtaja kinyílt és egy nagy darab fickó lépett ki belőle. Amint meglátott lélegzete elakadt és kitágult pupillákkal figyelt engem.
- Isabella Mason? - mondta ki anyám nevét.
- Nem. Én a lánya vagyok. - magyaráztam még mindig dühösen. - Egyáltalán maga honnan ismeri anyámat? - kérdeztem rá.
- Még a gimnáziumból. Bella hogy van?
- Meghalt. - suttogtam magam elé. A fickó ledermedt, majd kissé megrázta a fejét, ezzel visszatérve a való világba.
- Menjél már te barom! - dudált valaki az előttem álló fickónak. A kezembe nyomott egy névjegy kártyát, majd beült a kocsijába.
- Kérlek ha lesz egy kis időd hívj fel, mert beszélni szeretnék anyádról. - mondta és adott egy névjegy kártyát, majd elhajtott. Anyáról? Egyáltalán ki ez a fickó? És mi köze van anyához? És mit akar tőlem? Nagyon furcsa, az egyszer biztos. Visszaszálltam a deszkámra és ismételten elindultam. Az agyam csak azon a fickón járt, aki majd nem elütött. Amikor az ajtón beestem, egyből a csókolózó Susant és Samet láttam meg.
- Menjetek szobára. - szólaltam meg bunkón. Nem érdekelt a reakciójuk, ezért felrohantam a lépcsőn, be a szobámba. Ma mindenkivel bunkó leszek, hála Macarionak. Rio rohadtul felbaszta az agyamat, ami ez kivetül mindenkire. Tudom, hogy nem másokon kéne levezetnem a feszültséget, de most számomra ez a legjobb. Mivel nincs kedvem Rioval találkozni egy ideig, felkaptam a sporttáskám és beledobtam néhány ruhadarabot. Feldobtam a vállamra a táskám és lebattyogtam a lépcsőn.
- Elmentem. Szerintem pár napig nem leszek itthon. - mondtam Samnek, majd választ nem várva kimentem a házból és hívtam egy taxit. Amint megjött beszálltam és lediktáltam a címet. Gyorsan odaértem, majd kifizettem és csöngettem. Egy perc múlva Liam jelent meg az ajtóban. Mosolyogva köszöntöttük egymást, majd én a lépcsőn felindultam és a szöszihez indultam.
- Kop-kop. - nyitottam be vigyorogva. Az ágyán feküdt és éppen a telefonját bújta, de amint bementem felkapta a fejét és elmosolyodott.
- Szia szépségem! - mondta és felállt, majd egy lágy csókot hintett ajkaimra, amit én szívesen viszonoztam.
- Nem baj, ha egy pár napig itt maradok? - kérdeztem egy angyali mosollyal.
- Miért lenne baj? Annyira lüke vagy. - mosolygott rám miközben átölelt. Mámorító illatát magamba szippantottam, ami a tüdőmet végigjárta. Elhúzódtam tőle, majd a táskám ledobtam az egyik sarokba és bebújtam az ágyba az oldalamra feküdve.
- Mi a baj? - kérdezte Niall miután befeküdt mögém és a derekamat átkarolta. Megráztam a fejem, ezzel nemleges választ adva. Szorosabban magához vont és a fülembe kezdett dúdolni.
- Mond el... - dörmögte a fülembe.
- Hát...ma összevesztem Rioval egy teljesen apró dolgon, de attól függetlenül nagyon megbántott. Azután, majdnem elütött egy nagydarab fickó, aki először azt hitte, hogy az anyám vagyok, de közöltem vele, hogy a lánya vagyok, mire megkérdezte, hogy-hogy van anya, mire elmondtam neki, hogy meghalt amitől teljesen ledermedt, majd dumált volna még de mennie kellett, ezért a kezembe nyomta a számát és mondta, ha van időm akkor hívjon fel, mert beszélni akar anyáról. - meséltem el a bizarr sztorimat. A hajamba puszilt, majd felkelt és felém nyújtotta a kezét.
- Gyere bemutatok valakit. - mondta mosolyogva, mire én apró tenyeremet, az ő mancsába csúsztattam, így segített felkelni. Az ajtón kilépve összekulcsolta az ujjainkat, majd a lépcsőn le, be a nappaliba mentünk, ahol igazán meglepődtem.