30.fejezet

Kedves Olvasóim!
Megjött az új rész, ami inkább szomorú lett. Szerintem nem lett valami jó, de azért remélem kapok pár komit! A résszel kapcsolatban csak annyi, hogy Josh még fel fog bukkani és nem lesz valami jó vége! Nincs több hozzáfűzni valóm, szóval nem is dumálok tovább!
Jó olvasást! Komizzatok!
Xx RR

                                                               Vizsgálatok

Reggel sutyorgásra ébredtem. Nem nyitottam ki a szemeim, hanem csak hallgattam, hogy kik beszélnek.
- Hát nem aranyosak? - kérdezte Barbi. Gondolom arra célzott ahogyan alszunk. A fejem Niall mellkasán, míg ő a derekamat öleli át.
- De azok. - szólalt meg kedvesen és lágyan Eleanor. Eleanor? Egyáltalán mi a francot keresnek a szobában?
- Szépek együtt. - suttogta Liam.
- Megérdemlik egymást. - hallottam meg Zayn hangját. Nem bírtam tovább, elmosolyodtam mondatán.
- Köszi fiúk, lányok, hogy így gondoljátok, de szeretnénk még aludni. - suttogtam még mindig csukott szemmel.
- Csak, hogy fel kéne keljetek, legalább is te, mert Josh itt van és veled szeretne beszélni. - sutyorogta Harry. Erre egyből kipattantak a szemeim, majd lassan és finoman fel keltem, de szerencsére a szöszi nem ébredt fel. Kiküldtem a többieket és a táskámhoz léptem. Tegnap áthoztunk néhány ruhát, mert szerettem volna Niall mellett lenni. Felhúztam magamra egy szettet, majd a fürdőben megfésülködtem, felraktam egy alap sminket. Miután elfogadhatónak tituláltam magam, kimentem a szobából, le a lépcsőn, át a folyosókon, míg elértem a nappaliba, ahol a rég nem látott bátyám állt. Komor arccal odalépkedtem elé, majd lekevertem neki egy hatalmas pofont, ami csak úgy visszhangzott, majd többieknek jeleztem, hogy szeretnék kettesben beszélni vele. Miután mindenki kiment kivéve én és ő, belekezdtem, úgy hogy őt nem engedtem szóhoz jutni.
- Te teljesen hülye vagy?! Mit képzelsz, hogy majd hogyha vissza jössz és beszélsz velem, akkor megbocsájtok? Ezt azonnal verd ki a mogyorónyi agyadból. Komolyan azt hiszed, hogy én egy kettőre megbocsájtok neked? Itt már nem elég egy sajnálom! Egyszer már elhagytál, de azután megbocsájtottam. De most kizárt dolognak tartom, hogy ismételten úgy szeresselek, mint régen. Te mindig akkor hagytál el mikor a legnagyobb szükségem lett volna rád! A te és apa hiányod miatt kezdtem el azokat a dolgokat 16 évesen! Az meg sem fordult a mogyorónyi agyadban, hogy esetleg segíts az egyetlen húgodnak, aki mindent feladott volna érted?! És tudod mi a legborzasztóbb? Az hogy én még mindig bátyámként szeretlek, holott nem kéne, mert te már annyiszor megbántottál! És most pedig nem érdekel a béna kifogásod, hogy miért mentél el. Jó tudom, hogy felnőtt ember vagy meg stb., de nincs egy kicsi bűntudatod azért amit tettél? - ordítottam ki magamból mindent, miközben a mutató ujjammal a mellkasát bökdöstem. Először megszeppenve állt előttem, de erőt vett magán és megszólalt.
- Mi a franc ütött beléd? Te teljesen meghibbantál? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. A pofám leszakad, hogy ez mekkora egy pöcs!
- Nem, tudod drága Josh, miután te elmentél én Olaszországba repültem Macario-hoz. Ott voltam kerek öt hónapig és volt időm átgondolni a dolgokat. Tudod felnőttem. Már nem vagyok az a régi kislány, aki egy lázadó, aki azt hiszi, hogy van egy normális bátyja. Tudod te az előbbi mondatodban döbbentettél rá, hogy mekkora egy pöcs vagy. Hiszen az előbb azt kérdezted, hogy "teljesen meghibbantam?". Ezek szerint én egy bolond vagyok. - mondtam teljesen nyugodtan, valahol gúnnyal a hangomban.
- Ne forgasd ki a szavaimat. Nem így értettem. Tudod jól, hogy ilyet nem mondanék rád. - vonakodva, de kiejtette a szavakat a száján.
- Pedig kimondtad. - köptem oda neki a szavakat.
- Komolyan mi ütött beléd? - kérdezte bunkón, felhúzott szemöldökkel.
- A felismerés. Az ütött belém. Te pedig egy utolsó bunkó, pöcs vagy. Ekkora hülyét még sosem hordott magán a világ. - mondtam foghegyről. Mérges arckifejezéssel kezdett közeledni felém, így én hátrálni kezdtem, de sajnos beleütköztem a falba. Felemelte jobb kezét és vártam, hogy pofon vágjon. De nem történt meg, mert hirtelen Niall lépett oda és megfogta az éppen lendülő kezet.
- Most lesz elég. Menj innen. - szólalt meg határozottan dühvel a hangjában. Josh fogta magát és kiment a nappaliból, majd a házból is. Elgyengülve borultam a szöszi karjai közé, amik védelmezően fogtak, hogy véletlenül se essek el. Nem sírtam, mert emiatt a bunkó miatt már nem tudok. Erőt vettem magamon és elhúzódtam szerelmemtől. Egy puszit nyomtam ajkaira, majd tengerkék szemeit kezdtem pásztázni.
- Jól vagy? - kérdezte rekedt hangján.
- Köszönöm. - céloztam az előbb történt dolgokra. Mosolyogva egy csókot nyomtam puha ajkaira, amit ő viszonzott. Kezeimet felvezettem a tarkóján, míg az övéi a derekamat fogták közre, ezzel is közelebb húzva magához. Testünk egymáshoz simult, ami a vágyat csak növelte mindkettőnkben. Egy mély levegőt vettem, hogy türtőztessem magam, hogy itt helyben ne másszak rá. Sajnos ez nem volt elég ezért beleharaptam alsó ajkába, ami egy férfias nyögést váltott ki a szösziből. Belecsípett a fenekembe, ezért a lábaimat a dereka köré csavartam. Elindultunk a lépcső felé, majd azon fel, át a folyosón, ahol Zayn volt. Nem hagytuk abba csak elmentünk mellette.
- Aztán csak okosan! - kiáltott utánunk. Belemosolyogtunk mindketten a csókunkba, majd a szobába beérve az ágyat közelítettük meg.

*Barbara szemszöge*

- Ezek már megint akcióznak. - jött be a konyhába vigyorogva Zayn.
- Kik? - kérdezte Louis.
- Niall és Lisi. Csak úgy falták egymást. Ha így folytatják nem sokára meg lesz a kicsi Horan. - magyarázta nevetve Malik. Felkuncogtam gondolatán, hisz nem olyan hülyék, hogy ne védekezzenek.
- És mi van, ha tényleg? - kérdezte El.
- Lisi okos lány, biztos védekeznek. Legalább is remélem. - motyogtam az utolsó mondatot. Remélem tényleg védekeznek... - Na és mit csináljunk? - kérdeztem, mikor beállt a csönd.
- Nem tudom ti mit fogtok, de én megyek Pezhez. Csá! - mondta Zayn és azzal a lendülettel távozott is.
- Én pedig megyek Dani próbájára. Sziasztok! - köszönt Liam és ő is elment.
- Mi pedig elmegyünk moziba. Aztán csak okosan! Nem rosszalkodni! - szólalt meg Louis és ő is elment párjával.
- Ketten maradtunk. - suttogta Harry a fülembe.
- Mit csináljunk? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Van pár ötletem... - suttogta, majd a nyakamat kezdte csókolgatni. Hirtelen felkapott, aminek hála nevetés hagyta el ajkaimat, majd felvitt a szobájába.

*Elisabeth szemszöge*

Tegnap mikor itt járt Josh én azt hittem, hogy meg fog ütni, de szerencsére Niall közbelépett. Nem is merek belegondolni, hogy mi lett volna, ha a szöszi nem jön és nem állítja le az őrült bátyámat. Valószínűleg most a bal arcfelem lila lenne, de szerencsére nem az. De nem csak ezen gondolkoztam este, meg ma reggel, hanem azon is amit Zayn mondott. "Csak okosan!" Csak az a baj, hogy egyikünk sem volt okos, mivel nem védekeztünk. Még este magamban eldöntöttem, hogy ma elmegyek az orvoshoz. Ezért motorra ültem és egészen az orvosig hajtottam. Viszonylag hamar tudott fogadni ezért most itt ülök és várom a leleteket. Az ajtó nyikorgással jelezte, hogy kinyílt, ezért odakaptam a tekintetem, majd az orvos fehér köpenyét pillantottam meg.
- Ms. Mason megvannak az eredmények. Szóval ön... - kezdte a nőgyógyász, miközben a lapokat nézegette - ...ön nem terhes. De elvégeztem még néhány vizsgálatot... - és amit utána mondott ledöbbentett. Hirtelen könnyek gyűltek a szemembe, amiket nem engedtem, hogy lefolyjanak, erősnek akartam tűnni, legalább kívül, ha már belül nem vagyok az.
- Köszönöm, viszlát! - mondtam, majd amilyen gyorsan csak tudtam kirohantam. A parkolóban felültem a motoromra és mentem. Csak mentem és mentem, míg végül ki nem értem a temetőbe. Hideg volt, de nem érdekelt, pillanatnyilag ez a legkisebb problémám. Megkerestem a szüleim sírját és letérdeltem eléjük. Zokogtam, de nem bírtam abba hagyni. Lehet nem kellene ekkora dobra vernem, de nekem ez fontos. Én szerettem volna... Mind egy, nem szabad az ilyeneken rágódni. Bocsánatot kértem a szüleimtől, majd felkapartam magam a földről és egy puszit küldtem a sírra és elmentem. Amint kiléptem a temetőből a hó elkezdett esni. Szokásos decemberi idő. Nemsokára itt a karácsony a szeretet ünnepe és Louis szülinapja. Felpattantam a motoromra és hazamentem. Viszonylag gyorsan hazaértem, majd leparkoltam és bementem a meleg lakásba.
- Szia Sam! - köszöntem, miközben egy álmosolyt erőltettem magamra. Nem vártam meg míg köszön hanem felrohantam a szobámba és leültem az ágyra. A telefonomat elővettem és bepötyögtem a számot.
- Szia! Mond. - hallottam meg vidám hangját. A sírógörcs kerülgetett, de beleszóltam.
- Gyere át...kérlek! - akadozottan mondtam ezt a három szót. A könnyeim elkezdtek lefolyni az arcomon, ezzel elkenve a sminkem.
- 1 perc! - mondta és lecsapta. Kezeimet az arcomhoz emeltem és törökülésbe ültem. És ahogy ígérte tényleg itt volt egy percen belül. Óvatosan nyitotta ki az ajtómat, majd belibbent rajta. Egyből leült mellém és átölelt.
- Mi történt? - kérdezte lágyan. Vettem egy mély levegőt, ezzel elállítva a sírásom és belekezdtem.
- Szóval ma voltam orvosnál...mert nem védekeztünk és kíváncsi voltam. Kivizsgáltak meg minden, majd az orvos közölte velem, hogy nem vagyok terhes... - abbahagytam. Nem bírom végigmondani.
- Itt még nincs vége, igaz? - kérdezte sejtelmesen.
- Elvégzett még néhány vizsgálatot és kiderült, hogy... nekem...nekem... - dadogtam össze-vissza.
- Mond már ki! - rivallt rám kétségbeesetten Barbi.
- Nem lehet gyerekem...soha! - suttogtam el. Barátnőmben megállt az ütő és szemei könnyezni kezdtek.
- Istenem...sajnálom! - ölelt át. Szorosan magához vont ami nagyon jól esett. Rá mindig számíthatok! - Niall tudja? - kérdezte mikor elhúzódott tőlem.
- Nem...de egyenlőre nem akarom elmondani.
- Megértelek. - szólalt meg kedvesen.
- De hogyha már átjöttél, akkor ne szomorkodjunk - mosolyogtam rá. - Tényleg amíg nem találsz valami munkát, nincs kedved a cégemnél dolgozni?
- Oké! De amúgy mit csináltál a céggel, míg nem voltál itthon? - vágott érdekes fejet,amin nekem fel kellett kuncognom.
- Hát laptopról irányítottam, dolgoztam, meg az asszisztensemnek adtam egy lehetőséget. - magyaráztam a dolgokat. Estig maradt és beszélgettünk, majd hazament olyan tíz óra körül. Mivel a sokkoló hír lefárasztott ezért elmentem fürdeni, majd bevetődtem az ágyamba.
Reggel hangos nevetésre keltem. Gyorsan magamra kaptam valami egyszerű, de nagyszerű szettet, megcsináltam a hajam és feltettem egy alapsminket. Lerohantam a lépcsőn és megláttam a három nevető személyt. Sam és kettő vendég kacarászott. Amikor megláttam ki a maradék két ember, örömömben sikítani kezdtem és a nyakukba vetettem magam.