28.fejezet

Kedves Olvasóim!
Ahogy ígértem meghoztam a következő részt. Nem lett olyan hú de hosszú, de remélem azért még tetszik nektek! Különösen nincs mondandóm csak annyi hogy várom a véleményeteket! 
Jó olvasást! Komizzatok!
Xx RR
 
       Így tudatom másokkal, hogy az enyém vagy

~5 hónap múlva~

Hogy milyen Nápolyban élni? Fantasztikus! Itt élek már kerek öt hónapja és ezt egyszerűen nem lehet megunni! Az emberek kedvesek-már akik tudnak angolul- és azzal lakok együtt akit imádok. Macario amióta ide költöztem, nagyon véd a fiúktól. Nagyon sok helyes fiú él Olaszországban,de egyikük sem a nagy Ő. Aki legtöbbször bepróbálkozott az Nico. Már elegem van abból a fiúból, mert nem érti meg, hogy én csak barátságot érzek iránta semmi többet. Kezdem azt hinni, hogy valami baj van az agyával, hogy nem képes felfogni semmit. De egy hónapja nem zargat, mert annyira dühös voltam rá, hogy elküldtem melegebb éghajlatra. Azóta nem is nagyon beszélünk, mert mérges rám, ami engem nem érdekel. Visszatérve a fantasztikus életemhez, nem a legjobb. Ugyanis rájöttem, hogy nekem London az otthonom, mert ott vannak a barátaim és a szerelmem. Ennyi idő után se tudtam kiszeretni belőle, pedig nagyon sokszor próbáltam. És, hogy mi van a rémálmommal? Nem változott semmi! Sőt, még rosszabb lett, mint volt! Emiatt nincs általában jó kedvem csak akkor mikor Rioval vagyok. Hogyha vele vagyok, minden bajom elszáll és önfeledtül tudok nevetni. Rájöttem miért olyan jó itt nekem. Mert Macario és Niall nagyon hasonlítanak. Talán azért voltam boldog... Mivel a londoni társaság nagyon hiányzik, ezért úgy döntöttem, hogy visszamegyek, de nem tud róla senki csak Rio. Már a repülőn ülök és várom, hogy leszálljunk a hideg és esős Nagy-Britanniában. A szárnyas gép megérkezett, így én azonnal felvettem a kabátom és a kis táskám, majd leszálltam és a csomagjaimért indultam. Megfogtam a 4 bőröndöt és elkezdtem sétálni ki a levegőre. Az embereket néztem, mikor véletlenül neki ütköztem valakinek. Felnéztem és egy szemüveges, kapucnis alakot láttam meg aki nagyon ismerős nekem.
- Ezt nem hiszem el... -suttogtam magam elé, mikor a felismerés csapott belém. - ...Zayn tudod hogy hiányoztál? - kérdeztem miközben átöleltem. Ő is átkarolt engem, majd mikor elengedtük egymást, megfogott két táskát és elkezdtünk kifelé menni. - Ugye más nem tudja, hogy visszajöttem? - kérdeztem félve.
- De, egy ember tudja, ő bent ül a kocsiban és minket vár. - mondta amitől én bepánikoltam. Mi van ha Niall az? Én még nem akarok vele találkozni. És, hogyha ő lesz, akkor mit fog tenni vagy mondani? Nagyon parázok, hogy ki lehet az. Mikor oda értünk a limuzinhoz, beraktuk a csomagtartóba a bőröndöket és Zayn illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót. Mikor megláttam, hogy ki ül bent nekem egy mosoly ült ki ajkaimra és beültem.
- Szia Lisi vagyok! - nyújtottam felé a kezem, egy hatalmas mosollyal az arcomon.
- Én pedig Pe... - nem hagytam hogy végig mondja, mert közbevágtam.
- Tudom, Perrie. Hatalmas rajongója vagyok a Little Mix-nek. - mondtam teljesen higgadtan.
- Ohh egy rajongó, milyen kedves. - mondta mosollyal az arcán.
- Indulhatunk? - kérdezte Zayn miközben beült barátnője mellé. Bólintottunk ezért szólt a sofőrnek és indultunk is.
- Amúgy honnan tudtátok, hogy most jövök? Egyáltalán honnan tudtátok, hogy visszajövök? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Macario mondta. - vallotta be Zayn miközben a tarkóját vakarta.
- A kis sunyi. Ezt még visszakapja. - mondtam összeszűkített szemöldökkel. - Egyszer meg kell ismernetek Rio-t. Biztos kedvelnétek, mert nagyon hasonlít... - itt abbahagytam, nem akartam befejezni.
- Niallre... - suttogta Perrie. Egy aprót bólintottam és leszegtem a fejem.
- Ugye tudod, hogy fogtok találkozni, ha velünk akarsz lenni. -mondta Malik. Egy aprót bólintottam, majd az autó csöndbe borult.
- Te idióta ez ráért volna. - mondta halkan Perrie párjának és egy picit fejbe ütötte, amin felkuncogtam. - Na és milyen Olaszország? - kérdezte kedvesen.
- Csodálatos egy hely! Az emberek kedvesek, a táj gyönyörű és az idő nagyon meleg. Nehezen, de megváltam Nápolytól és hazajöttem. Szerintem, ha egyszer eljutnátok oda, nem hamar jönnétek vissza. - meséltem boldogan.
- Akkor miért jöttél vissza? - kérdezte értetlenül Zayn.
- Mert itt van Sam, itt vannak a barátaim és itt van a szerelmem. - az utolsó szót halkan mondtam ki, mintha féltem volna ettől a szótól.
- Nem kell félni. - suttogta nekem Perrie miközben megfogta a kezem és rám mosolygott.
- Köszönöm. - mondtam ki halkan.
- Megjöttünk. - mondta a sofőr, így kiszálltunk a kocsiból és kivettem a bőröndjeim. Elbúcsúztam a gerlepártól és bementem a házba. Bent nagy csönd volt, ezért nyugodtan vittem be a cuccaim a szobámba. Olyan üresnek tűnt az egész nélkülem. Gyorsan kipakoltam és a bőröndjeim betoltam az ágyam alá. Hatalmas mosollyal mentem le a lépcsőn és ki a házból, majd a szomszéd bejáratához lépdeltem. Elővettem a lábtörlő alól a pótkulcsot és kinyitottam az ajtót, majd Barbi szobája felé indultam. Ahogy kinyitottam az ajtót egy nem várt kép fogadott. Barbi és Harry épp azt csinálták.
- Bocsi, bocsi, bocsi!! - mondtam nevetve, majd kiléptem a szobából és becsuktam az ajtót. Belőlem kitört a hangos röhögés, de nem bírtam abbahagyni, ezért lementem a konyhába és ittam egy pohár vizet aminek hála valamennyire lenyugodtam. Pár perc után Hazza és barátnőm jött le a lépcsőn hozzám. - Miattam igazán nem kellett volna abbahagyni. - tört ki belőlem ismét a röhögés.
- Ha ha ha, nagyon vicces valaki! - mondta gúnyosan Styles.
- Jaj, kicsi Harry most morci, mert abba kellett hagyni az akciót. - mondtam visszafojtva a nevetést. Hazz szúrós szemekkel nézett rám, amitől a nevetés még jobban nőtt és már nem bírtam visszafojtani.
- Lisi! - sikított Barbi. Elkezdtem hátrálni, mert tudtam, hogy rám akarja vetni magát és csontropogtató ölelésben akar részesíteni. De végül bekövetkezett, ezért alig kaptam levegőt.
- Ö Barbi...nem...kapok...levegőt. - mondtam fulladozva. Hirtelen elengedett, majd a szemembe nézett, de barna íriszeiben megláttam néhány könnycseppet csillogni. Mosoly húzódott ajkaimra, majd kezemmel letöröltem arcát, így a könnyek már az ujjaimon csillogtak.
- Azt hiszem én megyek. - mondta Hazza, majd megfordult és megindult.
- A-a! Harry állj! - szólaltam meg. Odamentem hozzá és megöleltem, amit viszonzott.
- Hiányoztatok! - suttogtam a fülébe. Elengedtük egymást és könnyeim elkezdtek hullani. Rájöttem, hogy mit tettem, hogy csak úgy itt hagytam őket, s Őt. Hátamat neki támasztottam a falnak és lecsúsztam, majd arcomat kezeimbe temettem.
- Mi a baj édes? - kérdezte lágyan Barbi miután leguggolt elém.
- Elrontottam. - mondtam ki ezt az egy szót. Könnyeim ismételten hullani kezdtek, amik lecsorogtak az arcomon, majd a nadrágomra. A gatyám kezdett átázni, de nem érdekelt.
- Nem értelek. - szólalt meg Hazza miután leült mellém és átkarolta a vállam.
- Most biztos utál. Elrontottam. Mindig mindent elrontok... - hisztiztem, pedig nem nekem kéne.
- Ez hülyeség. Nem utál téged, sőt. Amióta elmentél alig jön ki a szobájából és ami meglepő, alig eszik valamit. Teljesen magába zuhant és azt szokta kérdezgetni, hogy "Hol rontottam el?". - magyarázta Harry.
- Hát ettől nem lett jobb, sőt. Most tudom, hogy miattam zuhant magába és látni sem akar. Hát szuper. Egy borzalmas ember vagyok... - szidtam magam, majd felálltam, letöröltem a könnyeim és vettem egy mély levegőt, majd megindultam kifelé.
- Most hova mész? - kérdezte Barbi. Megfordultam és megszólaltam.
- Helyre hozom azt amit elrontottam. - majd az ajtón kiléptem és hazamentem, ahonnan motorral indultam meg. Amilyen gyorsan csak tudtam hajtottam, így elég gyorsan odaértem a célomhoz. Csöngetés vagy kopogás nélkül bementem az ajtón és szerencsémre senkivel sem találkoztam, így halkan felmentem a lépcsőn. Megfogtam a kilincset és lassan lenyomtam, majd beléptem. Niall az oldalán feküdt háttal az ajtónak, ezért nem láthatott meg. Becsuktam magam mögött az ajtót és megindultam az ágy felé. Befeküdtem mellé, miközben kezem átraktam derekán. Erre megfordult, de amikor meglátott meglepődöttség ült ki az arcára.
- Most álmodok? - kérdezte miközben megdörzsölte szemeit.
- Ez a valóság. - suttogtam neki. Egymás szemébe néztünk és hallgattuk a csöndet. - Annyira sajnálom...nagyon hiányoztál. - szólaltam meg, majd fejemet leszegtem, mert nem bírtam ezt. Kezével az állam alá nyúlt és felemelte kobakom, ezzel elérve, hogy újra ránézzek.
- Szeretlek! - hallottam meg a bűvös szót, ami miatt a kék íriszeim felcsillantak.
- Szóval nem haragszol? - kérdeztem reménykedve.
- Rád nem tudok.
- Szeretlek. - suttogtam. Ajkaink súrolták egymást, de nem csókolt meg. Számról áttért az államélére, amin végighúzta ajkait, majd a nyakamhoz ment. Beleremegtem érintése helyén, ami mosolygásra késztette a szöszit. Elkezdte szívni a nyakamat, ami miatt felnyögtem, mert fájt, de az jobban izgatott, hogy meg fog látszódni.
- Ezt miért kellett? - kérdeztem egy picit idegesen.
- Így tudatom másokkal, hogy az enyém vagy. - húzott magára egy pimasz mosolyt. Elnevettem magam pimaszságán, majd megcsókoltam. Hosszú érzéki csókcsatát váltottunk egymással. Ráültem a csípőjére és úgy folytattuk az édes csókváltásokat. Kezeim a mellkasán voltak, míg övéi a fenekemet fogták. A pólóm szegélyéhez nyúlt, majd egy rántással levette rólam azt. Én sem hagytam magam, ezért letéptem róla a fölsőjét, csókjainkat nem megszakítva. A nadrágomat egy mozdulattal lehúzta rólam, így én fehérneműben voltam. A gatyája széléhez nyúltam, majd kigomboltam és lehúztam róla. Egy mozdulattal helyet cseréltünk, így én kerültem alulra és folytatódott a délután...