21.fejezet

Kedves olvasóim!
Eszméletlenül hálás vagyok nektek a kommentekért és a megjelenítésekért!*-* Teljesen elkápráztattok! Mivel olyan szépeket szoktatok nekem írni ezért arra jutottam hogy még ma megírom és kirakom!Tudom nem lett valami hosszú és jó de igyekszem! Remélem azért nem csalódtatok bennem...
Jó olvasást!
Puszi RR

                                                             Régmúlt

Az ember csak akkor öltözik fel talpig feketébe mikor temetésre megy. Hát ma ez velem is így van. Anyám temetésén vagyok és várom hogy a pap felszólítson a búcsúbeszédre. Bal oldalamon bátyám foglal helyet kinek a kezét fogom hogy tartsa bennem az erőt. Jobb oldalamon viszont Edward ül kinek a vállára van hajtva a fejem. A hátsó sorban pedig a(z) 1D és Barbi foglal helyet. Nem gondoltam volna hogy eljönnek, de azért örülök hogy itt vannak. Nem kellett sokáig várnom, mert a pap szólított. Felálltam helyemről és beálltam az állított téglatest alakú fa "doboz" mögé amin a mikrofon van.
- Édesanyám egy nagyon jó lelkű és kedves nő volt. Hiányozni fognak a boldog pillanatok, mikor együtt nevettünk, mikor együtt beszélgettünk és mikor együtt néztünk egy szerelmes filmet és a végén együtt sírtunk. - mosolyodtam el ahogyan fel elevenítettem a régi szép emlékeket - Hiányozni fog maga a jelenléte, szőke haja, smaragd zöld szeme és gyönyörű mosolya. És őszintén megvallva, még a veszekedéseink is hiányozni fognak, mert akkor tudtam, hogy velem van. - a mondat végére a könnyeim elkezdtek lefelé szánkázni az arcomon amiket azonnal letöröltem mert erős akartam maradni - Anyámnak a végrendeletében volt egy kívánsága amit most szeretnék teljesíteni. A nevében szeretnék köszönetet nyilvánítani öt kedves fiúnak, Zaynnek, Harrynek, Liamnek, Louisnak és Niallnek, mert anyám szerint még sosem látott annyira boldognak, mint mikor velük voltam. - a tekintetem végig a fiúkon volt miközben mondtam - Végül egy zongora dallal szeretnék búcsúzni. - szólaltam meg, majd odasétáltam a hangszerhez és leültem elé majd játszani kezdtem az én dalom. Amint a kezemet visszaejtettem a testem mellé, felálltam és letöröltem a könnyeim, majd visszasétáltam és leültem a helyemre. 4 hapsi megfogta a koporsót és felemelték majd berakták a halottas kocsiba. Mindenki elkezdett sétálni a temető felé és én mentem elől a családommal, bal oldalamon Joshsal mellette Sam, jobb oldalamon pedig Ed kinek a kezét fogtam. Nem vagyunk szerelmesek egymásba csak ő egy nagyon jó régi barátom. Lassan odaértünk a temetőbe mögöttünk a halottaskocsival. Kivették a koporsót az autóból és a gödörbe helyezték. Fogtam egy fehér rózsát és rádobtam a koporsó tetejére, majd ezt megismételte testvérem és Sam. Amint hátrébb álltunk elkezdték beásni. Rossz volt nézni ahogyan örökre eltemetik anyát. A szívem szakadt meg miközben a gödör kezdett egyre jobban megtelni földdel. Amint befejezték az ásást, nevelőapám, bátyám és én beálltunk, majd mindenki sorba kezdett felénk jönni részvétet nyilvánítani. Edward elakart menni de én visszahúztam és megfogtam a kezét. Barbi következett, aki átölelt és tovább ment. A fiúk jöttek és egy mosolyt küldtem feléjük. Átöleltek, de mikor Niall jött és észrevette hogy Ed kezét fogom, szomorúság ült ki az arcára. Nem érdekelt mivel megcsalt. Miután mindenki kezet fogott vagy megölelt elmentünk hozzánk a halotti torra. Őszintén szólva egyáltalán nem volt kedvem ehhez de muszáj volt. Otthon mindenki beszélgetett, evett és egy kicsit ivott. Nem tartott olyan sokáig, de egy ezer évszázadnak tűnt számomra. Még csak az elején tartottunk, mikor észrevettem néhány ismerős arcot.
- Sziasztok fiúk. - köszöntem és megejtettem egy mosolyt, miközben Ed még mindig a kezemet fogta mert megkértem hogy egész végig maradjon velem és ő volt olyan kedves hogy megígérte.
- Szia Lisi. - köszöntek egyszerre.
- Fiúk ő itt Edward. Ed ők itt... - nem tudtam végig mondani mert Ed félbeszakított.
- Várj kitalálom. Ő Harry,...Liam, Zayn,...Louis és biztos te vagy Niall. - mutatott rá a nevek tulajdonosára. Megszorítottam a kezét az utolsó névnél majd mosolyogva bólintottam.
- Honnan tudtad? - kérdezte mosolyogva Liam.
- Li sokat mesélt rólatok.
- Li? - kérdezte felhúzott szemöldökkel vigyorogva Harry
- Igen. Ed mindig így hív. - felfelé görbültek az ajkaim és bólintottam. Beszélgettünk még egy kicsit, de Niall meg sem szólalt csak a kezemet nézte ami még mindig Ed kezét fogta. Pár óra után mindenki hazament, így én elmentem lefürödtem utána pedig bebújtam a pihe-puha ágyamba.


Reggel eléggé nyúzottan ébredtem ami szerintem egyáltalán nem meglepő a mostanság történtek miatt. Nehezen, de kikeltem az ágyamból és egészen a fürdőig másztam el. Ott levetettem magamról a pizsamám és beálltam a kabinba. Megnyitottam a vizet és csak álltam alatta miközben a gondolataim össze-vissza cikáztak. Éreztem hogy az emlékek hatására a lábam kezdi feladni a szolgálatot, így megelőzve az összeesést, neki dőltem a hideg csempének majd lecsúszva azon, térdemet felhúztam és kezemmel átkaroltam majd heves zokogásba kezdtem. A víz már teljesen eláztatta a testemet, így felállva elzártam a csapot és kiléptem a párás fürdőszobába. Magamra tekertem egy törölközőt és visszamentem a szobámba. Felöltöztem egy fekete tapadós trikóba, rá egy fekete kardigánt, hozzá egy kék nadrágot, a lábamra pedig egy kék magassarkút húztam. A hajamat kifésültem és behullámosítottam, majd felraktam egy alap sminket ami eltakarja a szemem alatti karikákat a kialvatlanság miatt. Lementem a konyhába ahol ittam egy pohár narancslevet, majd felkaptam a táskámat és egy vékony, combközépig érő kabátot. Kiléptem a házból és elkezdtem sétálni az utcákon. Miért csak az én életem ilyen szar?! Miért az én anyámnak kellett elmennie?! Ez a két kérdés járkált a fejemben fel és le. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elindultam Barbihoz, megbeszélni a dolgokat, mert nagyon eltávolodtunk egymástól. Pár perc után odaértem majd erőt véve magamon becsöngettem. Nem kellett sokat várni, mert hamarosan nyílt is az ajtó. Barbi beengedett majd a konyhába ment ahova én is követtem. Nagy volt a csönd nem szólalt meg senki sem ami engem kezdett idegesíteni így kinyitottam a szám.  
- Mi történt velünk?! - kérdeztem kétségbeesetten.  
- Nem tudom! Nem én vagyok az aki semmit sem mond el az állítólagos legjobb barátnőjének! - rivalt rám, ami meglepett de nem hátráltam.  
- Ugyan mit nem mondtam el?! Mindenről tudsz velem kapcsolatban!  
- Igen?! Akkor mi van azokkal a nagyon szörnyű dolgokkal amit 16 évesen tettél és nem árulod el nekem?!  
- Tudni akarod?! Akkor elmondom! - üvöltöztünk egymással. Hallottam ahogyan valaki megjön de nem izgatott hanem folytattuk.  
- Hajrá! - mondta gúnyosan.  
- Képzeld 16 évesen jöttem rá, hogy miattam halt meg az apám és akkor belementem olyan dolgokba amikbe nem kellett volna! Rossz társaságba keveredtem akik miatt elkezdtem cigizni, inni és drogozni! És ezekre rohadtul nem vagyok büszke, sőt. Ja és a legrosszabbat még nem mondtam az-az hogy loptam is! És egyszer még le is csuktak ez miatt. Ezek azok amiket nem akartam elmondani, de most már tudod! Örülhetsz! - ordítottam rá barátnőmre, aki kikerekedett szemekkel állt előttem, miközben én már bőgtem a rossz emlékek miatt.  
- Én nem tudtam... - szólalt meg a nagy csendben.  
- És most pedig egy hisztis lány vagyok; akinek nincsenek szülei csak egy bátya van; aki teljesen bele van zúgva egy fiúba de az megcsalta mert nem vagyok elég jó; ja és azt mondtam már hogy nincs senkim?! Ugyanis legjobb barátnőm már nem tekint a barátjának, az állítólagos pasim megcsalt, bátyám elutazott és csak Edre számíthatok! - miután végig mondtam a monológom, megfordultam, de ott voltak a fiúk, köztük Niall is. Megdöbbenve néztek engem, de én könnyeimet törölgetve törtem utat köztük, hogy elhagyhassam a házat. Kirohantam-már amennyire egy magassarkúban lehet rohanni- az ajtón, majd elindultam egy utcán. Hallottam ahogyan valaki a nevemet kiabálja, de nem érdekelt mentem tovább és törölgettem könnyel áztatta arcomat.  
- Lisi! Állj már meg! - kiáltott az ismerős hang mire  lábaim hirtelen lefékeztek és megálltak. - Vég...re...azt hittem ho...gy...nem foglak...utol érni. - zihált a mellettem álló fiú. Rá emeltem a tekintetem és belenéztem zöldes-barna szemeibe. - Jól vagy? - kérdezte kedvesen mire én megráztam a fejem és hirtelen minden elhomályosult.

*Zayn szemszöge*

Lisi után futottam, mert éreztem, hogy most nem kéne egyedül hagyni. Éppen megkérdeztem hogy-hogy van, mire megrázta a fejét, de hirtelen elvesztette az eszméletét, de hála a reflexeimnek, elkaptam. Gyorsan előkaptam a telefonom és hívtam a mentősöket akik pár percen belül megérkeztek. Velük mehettem így én is beültem az autóba és megfogtam a kezét. Félre értés ne essék, nem vagyok belé szerelmes csak ő már olyan mint ha a húgom lenne. Gyorsan odaértünk a kórházba és a mentősök elvitték, én addig leültem a váróba és elővettem a telefonom. Gyorsan bepötyögtem a számot és hívtam.  
- Mond Zayn. - szólt bele jó kedvvel.  
- Lisi után futottam, de mikor megkérdeztem hogy-hogy van, megrázta a fejét és elvesztette az eszméletét így hívtam egy mentőt és most itt vagyunk a kórházban. - hadartam el egy szuszra.  
- Fiúk Lisi kórházban van! - mondta Louis a többieknek.
- Azonnal indulunk! - hallottam meg Barbi és Niall hangját egyszerre.