2013. április 13., szombat

11.fejezet

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a komit, hihetetlenül jól esik!*-*  Mivel sokáig várattalak titeket az előzővel ezért most mivel volt időm megírtam nektek a 11. fejezetet:)) Remélem ehhez a részhez most több komit sikerül összehozni:) Xx RR
                                                                Randi


*Elisabeth szemszöge*

Reggel nagyon boldogan ébredtem, ami mondjuk érthető. Gyorsan berohantam a fürdőmbe és lezuhanyoztam ami most 10 perc alatt megvolt. Amint kiszálltam a kabinból a tükör elé léptem. Hajamat kifésültem majd kontyba raktam, míg arcomat kifestettem szempillaspirállal, szemhéj tussal és szájfénnyel. Mihelyst ezekkel végeztem a szekrényemből kivettem egy szürke trikót, egy rövidnadrágot és hozzá egy szandált. Amint ezeket magamra kaptam felvettem még egy nyakláncot és fülbevalót.
 Miután késznek tudtam magam fogtam egy táskát és beledobáltam a fontos dolgokat, majd megindultam lefelé a konyhába. Lent bátyám álmos tekintetével találtam szemben magam.
- Jó reggelt! - köszöntem majd a szekrényhez léptem és kivettem belőle egy tálat. A hűtőből a tejet előkotortam , majd végül az egyik fiókból kanalat szedtem elő és a pulthoz vittem  dolgokat.
- Úgy érzem valakinek tényleg jó! Minek örülsz ennyire gyagyás? - kérdezte miközben itta a reggeli kávéját.
- Ne hívj gyagyásnak! - néztem rá szúrósan amin szemmel láthatólag jót derült.
- De hát hogyha az vagy? - nevette el magát. Én csak kinyújtottam rá a nyelvem és nem foglalkoztam az előző beszólásával. - Na de minek örülsz ennyire? - kérdezte kíváncsian.
- Nem lehetek ok nélkül boldog?! - vontam kérdőre. Tudom hogyha ezt bevetem nála többet nem fog kérdezősködni. Igazam is lett mert csöndben maradt így én a már elkészített müzlimet kezdtem el enni. Amint befejeztem elmosogattam magam után és a táskámat felkapva köszöntem el bátyámtól. Ahogy kiléptem az ajtón a napsütés szinte kiégette a retinámat. Gyorsan felkapva a szemüvegem indultam meg a szomszéd házba. Fura, Londonban nem szokott ilyen jó idő lenni...na mindegy, inkább örülök neki.
 

                                             ~...~
 

- És ez milyen? - kérdezte Barbi miközben feltartott egy kék ruhát. Egy boltban vagyunk és keressük a megfelelő ruhát a randimra. Még most sem hiszem el hogy Niall Horannel fogok randizni.
- Nem tetszik.
- Neked semmi sem tetszik?! - förmedt rám mert már a 20. boltban lehetünk és a 100. ruhát mutatja fel ami nem tetszik. A sorok között járkáltam mikor megtaláltam a tökéletes darabot.
- Barbi gyere! - kiálltottam neki oda mire felkapta a fejét és elkezdett felém jönni. Levettem a ruhát és berohantam az egyik próbafülkébe. Felvettem majd kiléptem barátnőm elé aki csak egy elismerő pillantással jutalmazott, miután körbefordultam.
- Gyönyörű ez  ruha! - mondtuk egyszerre Barbival mire elnevettük magunkat. Visszarohantam és felvettem a saját ruhám majd a gyönyörűséggel a kezemben mentem a kasszához. Amint kifizettem a ruhát egy cipőbolt felé vettem az irányt. Belépve az üzletbe, cipők sokasága jelent meg előttem. Barátnőm és én csillogó tekintettel figyeltük végig az összes sort. Mikor a végére értem megpillantottam a tökéletes cipőt. Odarohantam majd egyből levettem a méretemmel ellátott dobozt és felpróbáltam. Oda lépkedtem a tükör elé és nézegetni kezdtem a lábamon lévő szépséget. Már mikor megláttam tudtam hogy ez a tökéletes. A dobozával együtt beleraktam a kosaramba és tovább kémleltem a sorokat.
 

                                            ~...~
 

A tükör előtt állok és a hajamat szárítom egy szál törölközőben. Barbira várok hogy áttolja a seggét mert azt mondta segít elkészülni. Végre az utolsó tincsem is szárat lett, mikor nyílt a fürdőszoba ajtó. Odakaptam a tekintetem és barna hajú barátnőmet láttam meg. Köszönés nélkül a kezébe adtam a sminkes cuccom és leültem. Neki sem kellett több elkezdett kicsinosítani. Miután a sminkem kész lett, a hajam következett amit begöndörített majd az egyik oldalt eltűzte. Amikor belenéztem a tükörbe, nem egy rondaság nézett vissza, hanem -lehet hogy egoista leszek de nem érdekel- egy szépség. Mosolyogva ugrottam Barbi nyakába és egy szócskát mondogattam folyamatosan: "Köszönöm!"
Miután abbahagytam felvettem egy fehérneműszettet, rá pedig a vörös ruhámat. Ezt követte a vörös cipőm, majd a tükör elé álltam és megnéztem magam.


- Amúgy Josh hol van? Mert feltűnt hogy nem hallok semmi mást rajtunk kívül. - magyarázott Barbi miközben mutogatott valamit a kezével.
- Öhmm...asszem bulizni ment... - gondolkodtam el, mivel nem nagyon figyeltem mikor mondta hova is megy.
- Gyönyörű vagy! - suttogta barátnőm - olyan büszke vagyok magamra hogy ilyen jól megcsináltalak! - folytatta.
- Egoista. - mondtam mosolyogva mire kinyújtotta rám a nyelvét.
- De te is az vagy - nézett rám mire elnevettem magam.
- Tudom! - vallottam be, miközben megrebegtettem a szempilláim. Már ő sem bírta tovább és elkezdtünk röhögni. Mikor abbahagytuk, abban a pillanatban csöngettek. Gyorsan lerohantam a lépcsőn - de megjegyzem: majdnem kitörtem a bokám - és az ajtóhoz léptem. Kinyitottam és Niall állt ott rózsával a kezében, egy fehér ingben és fekete nadrágban, meg a szokásos supra cipőben. Mit ne mondjak nagyon jól nézett ki.
- Szia.
- Szia! Ez a tiéd. - nyújtotta át a csokor vörös rózsát. Beleraktam egy vázába és elindultunk. Kinyitotta nekem a kocsi ajtót majd miután beszálltam be is csukta és átrohant a másik oldalra majd ő is beszállt.
- Gyönyörű vagy! - dicsért meg.
- Köszönöm. - suttogtam, mert érzem hogy belepirultam a dologba. Elmosolyodott és elindultunk.
- Hova megyünk? - kérdeztem kíváncsian.
- Titok.
- Naaa, hova megyünk? - nyaggattam tovább.
- Titok. - az egész utat végig beszélgettük miután alábbhagyott a kíváncsiságom a felől hogy hova visz. Ahogy jobban megismertem egyre jobban kezd tetszeni ez a srác.
- Megjöttünk. - mondta mikor leállította a motort. Kiszálltam és megpillantottam, hogy egy parknál vagyunk. Mellém sétált és összekulcsolta a kezünket. Nem húztam el, hanem rámosolyogtam és elindultunk. Sétálgatás közben is elbeszélgettünk. Elmesélte nekem hogy mi volt az x-faktorban, hogy milyen jó érzés hogy ennyi rajongójuk van, hogy ennyien szeretik őket meg ilyesmi. Jó volt hallgatni hogy mennyire boldog. A séta közben megpillantottam egy gyertyával kirakott utat. Niallre néztem aki csak elmosolyodott, mert a szemem csak úgy csillogott. Tovább mentünk a gyertya úton, majd a végén egy asztal állt két székkel, miközben minden tele volt szórva rózsaszirommal. Káprázatos volt minden. Kihúzta az egyik széket, majd ráültem és ő is helyet foglalt velem szemben. Csettintett, mire egy pincér jelent meg. Egy picit felnevettem, majd elkezdtünk enni
.

Az este fantasztikusan telt el, a kaja isteni volt. A házamhoz most értünk ide. Kiszálltunk és elkísért az ajtóhoz. Szembefordultunk egymással és úgy néztük egymás kék szemeit.
- Köszönöm ezt az estét. - mosolyodtam el. Nem mondott semmit csak közelebb hajolt és lágyan megcsókolt. Azonnal viszonoztam, majd engedélyt kért a bejutásért, amit én egyből meg is adtam. A nyelvünk táncba penderült, de levegő hiány miatt el kellett válnunk. A homlokát az enyémnek döntötte és úgy fürkésztük egymást. Derekamat megfogta és újra megcsókolt, míg kezeim a nyaka köré fonódtak, majd a hajába túrtam. Levegő hiány megint elváltunk, majd elköszöntünk egymástól és bementem. Felmentem a szobámba és az ágyon egy személyt találtam miközben tv-zik.
- Milyen volt? - kérdezte izgatottan Barbi.
- Mi milyen volt? A randi vagy a csók? - kérdeztem rá, mert nem voltam benne biztos, hogy mit akar.
- Mindkettő!
- A randi fantasztikus volt.....a csók pedig....őrületes. Annyira jól csókol, hogy azt hittem el fogok ájulni. - áradoztam barátnőmnek. - És mikor megcsókolt a hasamban nem volt minden jó. Mintha valamik elkezdtek volna repdesni.
- Jesszusom... - képedt el Barbi.
- Mi az?!
- Te totál belezúgtál Niallbe!! - visítozott.
- Pff...ez hülyeség...
- Pedig, de! De ez miért nem jó?
- Tudod jól hogy megígértem magamnak hogy nem leszek szerelmes, de úgy érzem ennek vége... - magyaráztam azt amit Barbi is jól tud. Nem mondott semmit csak megölelt, ami nagyon jól esett.
- Na de akkor meséld el mi történt a randin. - vigyorodott el barátnőm. Nekem is jobb lett a kedvem és mesélésbe kezdtem. Sokáig beszélgettünk majd elaludtunk.



Komizzatok!!:)

2 megjegyzés:

  1. Ez óriási volt! Irtó cuki! Siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó volt *.* :) én kicsit hiányoltam a randi részleteinek kidolgozást gyorsan át siklottál felettük :) de ettől függetlenül nagyon tetszett :)
    Puszi xx Gigi xx

    VálaszTörlés