2012. december 30., vasárnap

1. fejezet

                                                       Költözés
*Elisabeth szemszöge*  
Reggel felkeltem a telefonom csörgésére, majd nagy nehezen kimásztam az ágyból.Megmosakodtam, felöltöztem és lementem reggelizni.
    -Jó reggelt kicsim!-köszöntött anya miközben lebattyogtam a lépcsőn.
   -Ha ezt reggelnek lehet nevezni! Ugyanis még csak hajnali 5 van.-motyogtam el a végét.
   -Azért kellett ilyen korán kellni, hogy elérjük a repülőgépet. Manchesterből az út Londonig nem rövid.-magyarázkodott és pakolt egyszerre.

 *kicsit később*
 Végre felültünk a gépre és már repültünk is . Gyorsan bealudtam hiszen az este alig pihentem valamit, mert a legjobb barátnőmmel, Barbival beszélgettem telefonon egész este. Annyira fog hiányozni, de ezt nem akarom kimutatni anya előtt, hogy egy kicsit szomorú vagyok. De szerintem észrevette, mert ehhez nagyon jó szeme van. Megérkeztünk az új házunkhoz, ahol már várt minket Sam, anya vőlegénye. Nagyon jó fej és kedves anyához, ami neki nagyon jót tesz. Megnézhettem a szobámat ami csodálatos, egyszerűen káprázatos volt, de máshoz nem volt kedvem ezért a többit nem is pillantottam meg.

 *Niall szemszöge*
   -Milyen pizzát kértek?-ordítottam a fiúknak, mielőtt rendelek valami kaját. Ők csak a tévét nézték punnyadva és majdnem bealudtak az unalom miatt. Mivel nem kaptam választ, ezért odalopakodtam mögéjük és kérdeztem jó hangosan /már majdnem kiabálva/ , hogy milyen pizzát kérnek, erre Zayn leesett a kanapéról ijedtében. Én, Louis és Hazza csak röhögtünk miközben Liam segített neki felállni.
  -Na! Ez nem vicces! Még tönkremegy a hajam.-nyafogott a szépfiú. Felrohant az emeletre és mi csak egy ajtócsapást hallottunk. Kb. 10 perc után visszajött azzal a mondattal hogy "Most már tökéletes a hajam" utána visszaült a fiúkhoz.
  -Akkor milyen legyen a pizza?-kérdeztem érdeklődve.
  -Jaj Niall... még csak reggel 10 óra van, messze még az ebéd.-szónokolt Harry.
  -Ha éhes vagyok, akkor éhes vagyok!-majd rendeltem magamnak kaját. Miután én elfogyasztottam az ennivalómat még ücsörögtünk a fénydoboz előtt.
  -Itt nincs semmi érdekes ezért elmegyek sétálni.-jelentettem ki...


 Sziasztok! Remélem tetszik és majd próbálok hosszabb részeket is hozni.:)) Ha tetszik akkor legyetek rendszeres olvasók és komizzatok! :D
            

2 megjegyzés: